Annak érdekében, hogy könnyedén eligazodhass a hűtőszekrényben, célszerű mindig rendet tartani. Praktikusabb, ha ételeket nem összevissza pakoljuk a polcokra, mert akkor könnyű átsiklani a közeli lejáratú termékek felett.
Jó ötlet tehát, ha a termékeket lejáratuk szerint helyezed el a hűtőben, és hátulra rendezed a későbbi, előre pedig a korábbi lejáratúakat. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a hűtőszekrényed gyártója melyik polcon, milyen termék tárolását javasolja.
Jó, ha a hűtődet 2-3 havonta alaposan kitakarítod, és 1-2 hetente átmosod meleg, tisztítószeres vízzel a polcokat is.
Bátran feliratozd a polcokat, hogy tudd, melyik terméknek hol a helye! A szemmagasságban lévő polcon azokat az ennivalókat tartsd, amiket szinte azonnal meg kell enni vagy fel kell használni! Ilyenek a rövid lejáratú termékek, mint például a főtt ételek, bontott sajtok, növényi alapú kencék, tejtermékek stb.
Az alsóbb polcokon tartsd a „még ráér” elfogyasztani típusú termékeket, amiknek hosszabb a szavatossági ideje, tartósabbak, lezárt a csomagolásuk.
A nyers húst vagy halat pedig minden esetben külön rekeszben tárold.
Minden egyes élelmiszer más és más hőmérsékleten tartható el a legtovább, ezt érdemes előtérbe helyezned, amikor a hűtődbe pakolsz. A a hűtő optimális hőmérséklete 0-5 °C között van, a fagyasztóé pedig -18 °C. Ezt érdemes időnként leellenőrizned.
A megfelelő hőmérséklet élelmiszer típusonként:
A fiókokban, amik jellemzően a hűtő aljában találhatók, érdemes elhelyezni a „nehézfiúkat”, úgy mint a zöldségeket és gyümölcsöket, legyen szó akár répáról, káposztáról, cukkiniről, brokkoliról, karfiolról vagy egy nagyra nőtt tökről. Itt ideális számukra a hőmérséklet, ez pedig segít frissességük megőrzésében. Béleld ki papírtörlővel a fiókot, hogy magába szívja a felesleges nedvességet!
A papírtörlővel kibélelt fiókban tarthatod az érzékenyebb zöldségeket és gyümölcsöket, mint amilyen például a padlizsán vagy a gomba, illetve a bogyós gyümölcsök.
A megfelelő hőmérséklet a zöldségek és a gyümölcsök számára a 3-6 oC. A paradicsomot, hagymát, fokhagymát és a többi gyümölcsöt tárold inkább valamilyen más hűvös helyen, például a kamrában vagy a garázsban.
A hűtő felső részében érdemes tartani az ételmaradékokat, miután szoba-hőmérsékletűre hűltek, valamint a felbontás után hűtést igénylő termékeket. Ez a polc jó választás a befőttek és a lekvárok számára is.
A hűtő középső polcain érdemes elhelyezni a tejtermékeket, sajtokat, felvágottakat.
Ez ideális hely a már felbontott termékek számára, melyeket akár külön, átlátszó tárolóban is tarthatsz, hogy minél előbb el tudd fogyasztani őket.
A hűtő alsó polcán a legalacsonyabb a hőmérséklet. Ezért ez a legjobb hely a nyers húsoknak, halaknak és tengeri ennivalóknak. Sőt, mivel ez a polc van legalul, ha itt valami véletlenül kiborul vagy kifolyik, nem kell tartani attól, hogy bármi mást tönkre tesz.
A hűtő ajtajában a hőmérséklet sűrűn változik – gyakran megemelkedik az ajtónyitásokkal, illetve alapvetően is magasabb, mint a hűtő többi részében. Itt kaphatnak helyet az egyéb termékek, mint például a fűszernövények. Ezeket a legjobb kis vízzel megtöltött befőttes üvegben tartani. Cseréld kétnaponta a vizet, és ne felejtsd el, bőven elegendő, ha a fűszernövények szárának csupán a vége ér a vízbe.
Itt érdemes elhelyezni a befőtteket, lekvárokat, a ketchupot, mustárt és a tojásokat is. A tojást a hűtő ajtajában, a többi terméktől jól elkülönítve tárold! A hűtést igénylő hidegen sajtolt olajokat is tedd nyugodtan a hűtő ajtajába.